„Az akkori filozófia legnagyobb becsületére válik, hogy nem zavartatta magát a természetre vonatkozó egykorú ismeretek korlátolt színvonalától, hanem — Spinozától a nagy francia materialistákig — kitartott amellett, hogy a világot önmagából magyarázza, a részletekben való igazolást pedig a jövő természettudományára bízta.” Így jelölte ki Spinoza filozófiatörténeti helyét Engels, s jellemzése azt is elárulta, hogy miért becsülte Marx, Engels és Lenin Spinozát, korlátai ellenére is, oly nagyra.
A filozófiai rendszerét életével példázó Spinoza mindig nyílt állásfoglalásra késztette az utókort. Goethe azt írta fő művéről: „Ha zavarodottság fog el, újraolvasom az Etikát.” A senkit nem kímélő, éles szemű és maró tollú Heine így ír e műről: „Ilyen gondolatok előtt megrendül a lélek, miként az élő nyugalmában mérhetetlen természet láttán.” Velük szemben Nietzsche „magányos betegnek” nevezte Spinozát, s racionalista Etikáját a „félénkség és gyengeség maskarájának” tartotta.
Ezek a lelkesen dicsérő és hevesen elítélő álláspontok Spinoza következetesen felépített filozófiájának erejét bizonyítják, annak a filozófiának az erejét, amely megszüntette az anyag és a szellem kettősségét, és kérlelhetetlen racionalizmusának korlátai ellenére az emberi értelem diadala volt a középkori vallásosság felett.
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Filozófia kategória termékei
Benedictus de Spinoza: Etika
Fordító:
Kiadás:
Budapest, 1952
Kiadó:
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Sorozat:
Terjedelem:
400 p.
Kötésmód:
félvászon