TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Filozófia kategória termékei
Renan műve s a német itészet

: Renan műve s a német itészet

Fordító:

Kiadás:

Pest, 1864

Kiadó:

Szent István Társulat

Kategóriák:

Filozófia Irodalomtörténet Régi nyomtatványok Kereszténység

Terjedelem:

85 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

"Ernest Renan (1823 – 1892) francia orientalista és teológiai író.
A párizsi Saint-Sulpice-szemináriumban hallgatta a felsőbb teológiai kurzust, de radikális nézetei miatt 1845-ben elhagyta a teológiai pályát és a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni. 1863-ban jelent meg Vie de Jésus c. munkája. E könyvben Renan a filozófiai radikalizmus álláspontjából kiindulva, a német teológia kritikai munkáinak felhasználásával Jézus életét az ország és a nép viszonyaiból, az akkori kultúrából és az egyén lélektani fejlődéséből konstruálja, úgy hogy Jézus egy galileai falus történet szeretetre méltó hőséül van feltüntetve. A könyv mindenütt óriási feltűnést keltett és nyomában az ellenkezőt bizonyítgató írások és könyvek egész serege fakadt. A francia püspökség is panaszt emelt Renan ellen, ezért 1863. július 22-én elmozdították tanári állásából. Renan azután Egyiptomba utazott, a kereszténység őstörténetével kezdett foglalkozni és megírta Histoire des origines du christianisme című terjedelmes művét."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!