TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Filozófia kategória termékei
Tudomány és föltevés

: Tudomány és föltevés

Fordító:

Kiadás:

Budapest, 1908

Kiadó:

Királyi Magyar Természettudományi Társulat

Kategóriák:

Filozófia

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

262 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

"Nehezen határoztuk el e munka kiadását. Sokan úgy vélték, hogy ilyen elvont filozofiai munka nem lesz keresett olvasmány. Lehet, hogy a kételkedőknek lesz igazságuk. Minket azonban megnyugtat, hogy a magyar közönségről kedvezőbb véleményünk volt és föltettük, hogy mégis sokan lesznek, a kik Poincaré elmélkedéseiben ha nem is gyönyörűséget, de legalább okulást fognak találni. Különben ilyen munkára szükségünk van, mert még mindig elég zavar uralkodik a tudomány és föltevés értelme között. Törekedtünk, hogy a munka fordítása lehetőleg hű legyen és az eredetinek se tömörségét, se szépségét ne másítsuk meg. A szöveg nehézségeit az által igyekeztünk mérsékelni, hogy magyarázó jegyzetekről gondoskodtunk. Ezeket a revizor javaslatára Zemplén Győző írta meg. A mennyire a tárgy természete megengedte, az idegen mesterszavakat kerültük, de sohasem a revizor, vagy más szakférfiak véleményének meghallgatása nélkül. Említésre érdemesnek ítéljük, hogy homogént egyneművel, izotrópot egyöntetűvel, konvekcziót elszállítással, antropoform mechánikát emberi felfogású mechánikával tartottuk egyértékűnek. Azokat a szavakat, a melyek úgyszólván már teljesen meghonosodtak, mint a milyenek: differencziálhányados, indukczió, dedukczió stb. megtartottuk. Azzal a meggyőződéssel bocsátjuk útnak Poincaré "Tudomány és föltevés" czímű munkáját, hogy kiadásával a magyar közművelődés ügyének hasznos szolgálatot tettünk."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!