TERMÉSZETTUDOMÁNY / Fizika kategória termékei
Előadási kísérletek

: Előadási kísérletek

Kiadás:

Budapest, 1979

Kiadó:

Tankönyvkiadó

Kategóriák:

Fizika Tankönyv

Terjedelem:

127 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

"A jegyzet célig az előadási anyaghoz tartozó kísérletek részletesebb tárgyalása. A kísérletek egy része előadáson látható, más része olyan lehetőségekre utal, melyeket középiskolában könnyen meg lehet valósítani.
Nem célunk aprólékosan, teljes technikai részletességgel tárgyalni a kísérletet. Arra vállalkoztunk csupán, hogy kb. az előadásnak megfelelő sorrendben leírjunk néhány kísérletet. Igyekszünk minden kísérletnél kiemelni, hogy milyen célból végezzük, mit tapasztalunk és milyen következtetéseket vonhatunk le.
Nézzünk pár szót az említett 3 pontról.
A kísérleteknek két funkciója lehet: egyik, hogy belőle törvényeket, vagy összefüggéseket, vonjunk le, másik, hogy meglévő törvényeket igazoljunk vele. Ez utóbbi kísérleteket nevezzük verifikáló kísérleteknek.
A legtöbb gondot arra fordítjuk, hogy magát a kísérletet leírjuk. Meg kell szoknunk, hogy egy kísérletből csak annyit lássunk, amennyit az maga mutat. Ezt igyekszünk minden kísérletnél röviden összefoglalni.
És végül, ha nagyon röviden is, hivatkozunk arra, hogy milyen következtetéseket lehet levonni a kísérletekből, illetve hogyan lehet matematikai formába önteni azokat."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!