Polarográfia. Különös tekintettel a klasszikus módszerekre

A polarográfia kétségkívül egyik legeredményesebb és igen sokoldalúan alkalmazható elektrokémiai metodika. Alapjait J. Heyrovsky mintegy négy évtizeddel ezelőtt vetette meg, és prágai iskolája élén azóta is fáradhatatlanul és növekvő sikerrel (Nobel-díj, 1959) munkálkodik e tudományterület szélesítésén és továbbfejlesztésén. A polarográfia módszerei a harmincas évektől kezdve világszerte gyorsan terjedtek el, elsősorban az analitikai gyakorlatban, majd egyre inkább a tudományos kutatás területén is.
Az elmúlt tíz év alatt különösen ez utóbbi vonatkozásban tapasztalhattunk igen nagyarányú fellendülést, ami világosan mutatja, hogy a polarográfia ma már nemcsak mint igen széles körben alkalmazható és alkalmazott kémiai elemző eljárás nevezetes, hanem mint általános módszer alapvető elektrokémiai kérdések - pl. elektródfolyamatok mibenlétének és kinetikájának - tanulmányozásán kívül számos fizikai-kémiai probléma megoldására, így például - hogy csak a legfontosabbakat említsük - egyensúlyi és reakciókinetikai vizsgálatokra, továbbá szerves- és komplex vegyületek szerkezetének, valamint általában reakciómechanizmusok felderítésére is oly kiválóan használható, hogy e téren is mind nagyobb jelentőségre tesz szert...