Szilárdsági számítások a gépészetben. I. kötet. Elméleti alapok. Vizsgálati módszerek

Képlet, képlet, szabványos képlet... – ennyiből áll a gépszerkesztők hétköznapi méretező munkája. Mivel pedig már a műszaki rajzoló is tud logarlécezni, idestova semmi szükség nem lesz mérnökre, technikusra.
Messziről, legalább is így látszik... Kívülről.
Hanem amikor arról van szó, hogy jobbat is lehetne, az eddiginél jobbat kellene csinálni, sőt jobbat, mint a külföldi gépek; könnyebbet, kevesebb anyagból; vagy, amikor valami nem vág, nem „stimmel”, amikor valami baj van... Akkor csődöt mond az át nem értett képlet.
Szerencsére ezt jól tudja minden komoly műszaki ember, és megragad minden alkalmat, minden nyugodt percet az elmélyedésre, a továbbképzésre.
Csak legyen miből: legyen a tárgynak hozzáférhető, magyar műszaki irodalma, mert a szilárdságtannak, a feszültségek és nyúlások összefüggésének, a törés okának bizony eddig még nemigen volt. A legjobb gépelemkönyvek is csak kóstolót ha adtak belőle, csak a figyelmet hívták fel, hogy érteni is kellene azokat a képleteket. És hogy az új esetekre le is lehetne vezetni újakat.
Az anyagvizsgálat gyakorlata pedig tisztán a szabványokon épül. S amikor fejleszteni lehetne és kellene a laboratóriumot, még a lehetőségekről sem tud az ember, legfeljebb hallomásból: nyúlásmérő bélyeg, feszültségoptika...
Az első Ponomarjov-kötet ezeket a vágyálmokat váltja valóra.