A közhely remekművei? Fejezetek a népszínmű történetéből

Kovács Kálmán, a KLTE professzora is „belekeveredett” a népszínműhöz kötődésem „történetébe”– abban a félévben ő volt e téma előadója. Akkoriban „divat” volt ezt a sajátságos színjáték-típust (ezt
a „tarka, illegő, kedves kolibrit”) mint értéktelen valamit kitagadni az irodalomtörténetből. Kovács Kálmán igazat mondott: bajos lenne lenne leporolni, a sok gyomtól megszabadítani, ám tény, Szigligeti a „főúr és a pór” konfliktusát felvitte a reformkor színpadára, Tóth Ede és Csepreghy Ferenc pedig tündöklésre való pillanatokkal ajándékozta meg Blaha Lujzát, ő meg a nemzetet.
Kovács Kálmán igazságát somogyi földijeként is őrizgetem; a Zselic egyik szép völgyében, az aprócska Kaposszentbenedeken vették észre mint falusi (népi) tehetséget. A csurgói gimnázium után a KLTE-re került; a szépen épülő pálya folytatása mesébe illő: a diploma után az egyetem Irodalomtörténeti Intézete következett.
A tudós pályáját korai halála törte meg: alig túl az ötvenen, a csúcs tájékán halt meg. Én azonban mintha hallottam volna szavait egyik-másik fejezet írása közben.