"25 év". Nemzetközi Fotóművészeti Kiállítás,1970.

Ebben a katalógusban különböző országokból érkezett fényképeket láthatunk – mai világunk kis tükre ez. Amíg e képek, országok, témák, beállítások, megfigyelések sokféleségét nézem és e különbözőségben örömmel fedezem fel – amint majd felfedezi a kiállítás nézője is – a harmóniát, arra gondolok, hogy a fényképezés a legdemokratikusabb művészet. Sokszor beszélünk korunkban a telekommunikáció forradalmáról, de keveset egy másik forradalomról, ami ugyanannyi embert érint, és magával ragad: a látás forradalmi változásáról a fényképezés révén. Az egyszerű ember, aki a maga számára megragadja a pillanatot, Goethe Faustjával találkozik, tehát az örök emberivel, az ember legszebb, legnemesebb vágyával. Amikor megnyomja a fényképezőgépének gombját, úgy tesz mint Faust: marasztalja a pillanatot, hiszen olyan szép. Ebben a másodpercben még a vasárnapi fényképésznek, még a koca-fotográfusnak is köze van a művészethez, mert a mulandót akarta megállítani – és meg is állította. Minden fényképész szereti saját képeit, elteszi és mutogatja őket, és így is közeledni az ember legmagasabb kifejezési formájához, az alkotáshoz. A fényképezés forradalmisága abban is állt, hogy amikor a művészethez közeledik, akkor van legközelebb az élethez, a valósághoz, az emberhez.

A ragasztás kezd elengedni.