Moholy-Nagy László: Festészet, fényképészet, film

"Könyvemben megpróbálom korunk optikai formaalkotásának problematikáját körülhatárolni. Azok az eljárások, amelyeket a fényképezésnek köszönhetünk, fontos és többnyire még ma is félreértett szerepet játszanak egyrészt a természetábrázolás határainak kitágításában, másrészt a fénynek, mint formaalkotó tényezőnek alkalmazásában : a pigment helyét a fény-árnyék foglalja el.
A fényképezőgép meglepő lehetőségeket villantott fel, s az új lehetőségek felmérésének még éppen csak a kezdetén vagyunk. Ami a látótér kitágítását illeti: a mai tárgylencse sincs már a szem látómezejének szűk határaihoz kötve; semmilyen manuális megformálási eszköz (ceruza, ecset stb.) nem rögzíthet ehhez fogható kivágásokat a világból, ugyanúgy képtelen manuális megformálási eszköz arra, hogy valamilyen mozgást lényegében ragadjon meg; még a tárgylencse torzulási lehetőségei – alulnézet, fölülnézet, harántnézet – sem értékelhetők semmiképpen kizárólag negatívan, hiszen olyan elfogulatlan optikát teremtenek, amilyenre asszociációs törvényekhez szokott szemünk nem képes ; más szempontból pedig : a szürke különböző árnyalatainak finomságai olyan szublimált értéket hoznak létre, amely a maga sajátos hatókörén túl még a színalkotásnak is előnyére válhat.
De ezzel a felsorolással még távolról sem merítettük ki a lehetőségeket. Még csak a felmérés kezdetén vagyunk; mert – habár a fénykép már több mint százéves – a fejlődés folyamata csak az utóbbi években tette lehetővé, hogy a maga sajátos műfaján túlmenően a fényképezés képalkotó következményeit felismerhessük. Látásunk csak mostanában érett meg annyira, hogy megragadhassuk ezeket az összefüggéseket."