André Maurois: A boldogság ösztöne

"Nálunk Freud elméletéről már közhelyeket lehetett mondani, mikor a franciák csak ismerkedni kezdtek e forradalmi tanokkal. Maurois könyve mintha már ellenhatása volna a freudi tanok gyakorlati értelmének. Az ember, hogy boldog lehessen, kényszerül legyűrni önleleplező szenvedélyét, a nyiltságra, őszinteségre való primítív hajlamát. Hogy boldog lehessen: titkokat kell őriznie. Talán könnyebb és egyszerűbb nyiltan és őszintén megmutatkozni szerelmesünk előtt, gyermekünk előtt, de aki nem képes a titok megőrzésének kemény fegyelmére percnyi megkönnyebbülésért nemcsak saját boldogságát pusztítja el, a barbár és céltalan őszinteséggel lerombolja maga körül egy egész család szeretetben összefont életnyugalmát. A bűn bevallása semmit sem szűntet meg, az igazi szeretet örök hallgatásra ítéli magát. S ha a bűn kiderül is, beszélni nem szabad róla, mert testet kap, élni kezd s részt kér életünkből. Maurois hősei, az apa, anya s leányuk, külön-külön mindent tudnak egymásról, de különös, szövevényes szeretetükben úgy élnek egymás közt, mintha semmit sem tudnának. Ez a boldogság ösztöne, a boldogság védelme; nem árthat a bűn, míg néma s magányos gondolat, de pusztít a kimondott vaskos szó, mert felelni kell rá, elvállalni s következményei szerint élni. E veszélyes probléma sodra viszi a regényt, mély emberismerettel megírt szép könyv ez a titkukat bátran őrzők hősies életéről." Török Sophie