Simone de Beauvoir: A megtört asszony

"Olyan büszke voltam a házasságunkra: ideális házaspár. Bebizonyítottuk, hogy a szerelem lehet tartós, anélkül, hogy megkopna. Hányszor védelmeztem a teljes hűség elvét! Romokban a mintaszerű házaspár! Maradt egy férj, aki csalja a feleségét, és egy elhagyott asszony, akit félrevezetnek." (A megtört asszony) "Egymás mellett ültünk, a csillagok alatt, megérintett a ciprusfa keserű illata, kezünk összeért; egy percre megállt az idő. Aztán majd tovább folyik. És akkor? Fogok tudni még dolgozni, vagy sem? Megfakul-e Philippe iránt érzett haragom? Elfog-e majd újra a félelem az öregségtől? Ne nézzünk túl messzire! A távol a halál borzalmait jelenti és az elválást: műfogsorokat, isiászt, betegségeket, szellemi sterilitást, magányt egy idegen világban, amelyet már nem értünk, és amely nélkülünk forog tovább." (A szerénység kora) "Nem abba hal bele az ember, hogy megszületett, vagy hogy megöregedett. Mindig valamibe halunk bele... Minden ember halandó, de a halál minden egyes ember számára baleset, s méltatlan erőszak, még akkor is, ha szembenéz vele és vállalja."