Kosár
Részlet
Ezen az estén (1587 október 12-e volt) a Soissons-kastély földszinti nagytermében oly sűrű volt az árnyék és a csend, mintha üres lett volna a terem. Semmi fáklya, semmi fény. Csak az utolsó szem parázs piros fénye pislog a széles párkányú kandallóban, mielőtt az is kialudna. A mertre nyiló ablakok és az üvegajtók sötétebbek voltak a falaknál is s a menyezet sötét kockákból rakott mozaiknak látszott. Még az ősök falra akasztott arcképei is elevenebbek voltak annál a barna selyembe burkolt, viaszszínű alaknál, aki a kandalló mellett üldögélt, ólmos kezeit régi módi ruhája redőin pihentetve. Ezeken a képeken s ezen a szoborszerű alakon kívül, mintha semmi emberi nem lett volna itt, kivéve talán azokat az elmosódott árnyakat, akik itt-ott négyszögletes bársonypárnákon guggoltak s akikre a kandalló haldokló parázsa végsőt lobbanva fényt vetett. S mintha még a tűz is visszafojtaná lehelletét s kinn a kert fái is kővé váltak volna...
