J. H. Rosny: A tűz meghódítása. Regény az őskorból

A fáradtságtól és szenvedéstől félőrülten menekültek az Oulhamr-ok a rémületes éjszakában. Minden egyéb pótolhatónak látszott előttük a rettenetes csapáson kívül: a Tűz meghalt! Három kőkalitkában őrizték a törzs eredete óta. Négy asszony és két harcos szította éjjel-nappal. A leggonoszabb időben is megkapta a maga éltető anyagát.
Esőben, viharban, árvízben diadalmasan kelt át velük a folyókon és mocsarakon. Lángja bágyadt kék színben ragyogott reggel, véres nyelvekben csapott föl a fekete éjszakában. Hatalmas képe visszariasztotta a Fekete Oroszlánt és a Sárga Oroszlánt, a Barlangi Medvét, a Szürke Medvét, a Mamutot, a Tigrist és a Leopárdot. Vörös fogai megvédelmezték az embert az egész világ ellen. Minden öröm belőle származott. Ő vonta ki a húsból azt az ínycsiklandozó illatot, ő keményítette meg a lándzsa hegyét, ő zúzta össze a nehéz követ, ő vigyázott a törzsre a susogó rengetegben, a végeláthatatlan mezőn, a barlangok mélyén. Ő volt az Atya, az úr, a Megmentő, bár rettenetesebbnek bizonyult a Mamutnál is, ha kitört a kalitkából és elpusztította a fák gallyait...