Aucasin és Nicolete; Trisztán és Izolda

Aucasin és Nicolete a középkori francia irodalom legbájosabb emléke. Keletkezése a lovagi irodalom virágkora, a XII-XIII. század fordulójára esik, szerzője mégis utánozhatatlan humorral mutatja be a nemesi származású Aucasin és a titokzatos eredetű, talált gyermek Nicolete szerelmének viszontagságait és diadalát. A mű minden bizonnyal előadásra keszült. Erre utal a chantefabie, azaz énekes mese műfaji megjelölés is. Fordítója Tóth Árpád nevezte el, igen találóan széphistóriának, aki egyhe archaizálással, olykor népies fordulatokkal adja vissza az eredeti mű csillogó szépségét. A Trisztán-monda kelta eredetű. Első megmaradt változatai a XII. század elejéről valók. A ránk maradt töredékeket dolgozta fel, fűzte egységbe századunk elején Joseph Bédier, a kitűnő francia irodalomtörténész. Az ő közvetítésével jutott el az olvasókhoz Trisztán és Izolda, a társadalmi kötöttségek és az érzelmi szabadságvágy feloldhatatlanul végzetes ellentmondásaiban vergődő és belepusztuló ifjú hősök szerelmi története.