Anatole France: Az árnyak miséje. La messe des ombres

A következőket mesélte el nekem egy gyönyörű nyári estén a Neuville-d'Aumont-i Szent Eulália templom sekrestyése a Fehér Ló lugasában egy üveg óbor mellett, amelyet valami jómódú halott egészségére ürített, akit aznap reggel földelt el nagy tisztességgel szép ezüstlemezkékkel kivarrt szemfödelestül. - Boldogult atyám (a sekrestyés beszél), míg élt, sírásó volt. Kedélyes ember volt, amit bizonyára foglalkozásának köszönhetett, mert megfigyelték, hogy a temetőben dolgozók vidám természetűek. A halál nem rémíti őket; sose gondolnak reá. Én, ahogy itt lát, uram, éppoly nyugodtan megyek be egy temetőbe éjszaka, akárcsak a Fehér Ló lugasa alá. S ha történetesen összeakadok egy visszajáró lélekkel, rá se hederítek, mert úgy tartom, ahogy én megyek a magam dolga után, ő is mehet a magáé után. Ismerem a holtak szokásait és természetét. Olyasmiket tudok erről, amiket maguk a papok sem tudnak. S ha elmesélném mindazt, amit láttam, bizony elcsodálkoznék az úr. De nem minden igazság tűri, hogy kimondják, s az apám, aki hát nagyon is szerette mindenféle történettel jól tartani az embert, a századrészét sem mondta el annak, amit tudott. Viszont sokszor elmondta ugyanazt a históriát, és emlékezetem szerint százszor is elmesélte Catherine Fontaine különös esetét." A.F

Felvágatlan példány.