Imádlak, mint az éj fekete boltozatját,
óh, gyász edénye, óh, fenséges hallgatagság,
csak szívem hevíti, szépségem, ha kerülsz,
csak szivem, éjeim dísze, hogy menekülsz
s mind gúnyosabban és mind messzebbre taszítasz
attól, mi végtelen, ami kék, ami vígasz.
Támadni készülök, s mint dögre kukacok
láb-nélküli raja, rohamra indulok,
s szeretlek, óh, te vad, te könyörtelen állat,
szépítő fagyodért csak még jobban imádlak!