A kitűnő írónő hallatlan leleménnyel bonyolítja tovább a nagy énekesnő, Consuelo sorsát. Consuelo hűséget esküszik a haldokló Albert von Rudolstadt grófnak, majd búcsút vesz a ravatalon fekvő szerelmétől, de a temetést már nem tudja kivárni: Berlinhez köti a szerződése, Nagy Frigyes udvarában kell fellépnie. Hamarosan elveszti az uralkodó kegyét, és a spandaui várbörtön foglya lesz. Ott marad-e élete végéig, mint a kegyetlen zsarnok annyi más áldozata? Vagy kiszabadítják a titokzatos Láthatatlanok? És kicsoda Liverani, a szép termetű, álarcos útitárs, aki erős karjában hordozza Consuelót, úttalan utakon, megáradt folyókon, veszedelmes országhatárokon át? Lángoló szerelem támad a két fiatal között. Consuelo azonban úgy értesül, hogy férje él, és a fiatalasszony szívében heves csatát vív a szerelem és a kötelesség. Közben titokzatos föld alatti folyosókon, gyorsan sikló gondolákon ragadják tova Consuelót, félelmes sírboltokon, emberi csontvázak és az inkvizíció kínzóeszközei között kell végighaladnia, egyedül, sötétben, hogy tagja lehessen a Láthatatlanok szövetségének.
A gyengéd és szép énekesnő törékeny alakja körül ott forrong az egész misztikus XVIII. század, az a sok szekta és politikai csoport, amely száz módon és száz eszközzel készül az emberiség nagy forradalmára, a szabadság, egyenlőség, testvériség megvalósítására. És az írónő, egy évszázad távlatából, a forradalom és a napóleoni császárság után, a mohó és más formában embertelen új gazdagok társadalmában bánatos nosztalgiával gondol azokra a kegyetlen és mégis szép időkre, amikor az európai országok legjobb elméi és legnagyobb hősei vallották: "rövidesen örökre ledőlnek a bitófák, és összeomlanak a börtönök, a kaszárnyák és a kolostorok, a pénz és a hatalom fellegvárai". A nagy lélegzetű, fordulatos, bonyodalmakkal teli regényciklus főszereplőjének, Consuelónak nemes magatartásában fejeződik ki az írónő romantikus lázadása, tiltakozása kora embertelen erkölcsei ellen.