Alphonse Daudet: Tartarin Afrikában

"Tarasconi Tartarin egyik puskáját letette maga elé a földre, a másikat kezében tartotta, fél térdre ereszkedett és várt... Várt egy óra hosszat, két óra hosszat... Nem történt semmi... Ekkor eszébe jutottak a könyvek, melyekben azt olvasta, hogy a nagy oroszlánölők minden vadászatukra egy kecskegödölyét is vittek magukkal, melyet pár lépéssel a leshelyük előtt fához kötöttek, és a lábára tekert zsinegnél fogva rángatták, hogy mekegjen. Tarasconi Tartarinnak nem volt kecskéje, de az az ötlete támadt, hogy megpróbálja a hangját utánozni, és remegő hangon mekegni kezdett: - Mee! Mee... Eleinte halkan mekegett, mert titokban mégiscsak félt egy kicsit, hogy az oroszlán meg találja hallani... de mikor látta, hogy oroszlánnak nyoma sincs, felemelte a hangját: - Mee!... Mee!... Mee!... - Még mindig semmi!... Türelmét vesztve, egyre hangosabban ismételte többször egymás után: - Mee!... Mee!... Mee!... - olyan hangerővel, hogy a mekegés végül ökörbőgéshez hasonlított."