Rudolf van Wehrt: Egy nép menekül

A párizsi pánik
Késő éjszaka van. A párizsi Grand Hotel harmadik emeletén bérelt szobám tágas erkélyén állunk. Balra a Nagy Opera fekete árnya látszik, alattunk pedig az ernyőzött lámpáktól gyéren megvilágított Boulevard des Italiens nyúlik el a semmiségbe.
Ha jobban megerőltetem a szemem, észreveszem, hogy minden utcakereszteződésnél egy-egy „Flic", párizsi rendőr áll, egyébként azonban ezeken a rendőrökön kívül teljes néptelenség. A párizsi német városparancsnok a polgári személyeknek megtiltotta, hogy este tíz óra után kimenjenek az utcákra, utakra és körutakra. A hársfák nehéz illata száll felém, amikor ezen a sarokerkélyen állva jobbfelé fordulok és a távolban a város tornyait látom, amint szinte panaszkodva emelkednek a halvány éjszakai égbolt felé.
Mellettem egyszerre világos lesz, valaki gyufát lobbant, cigarettára gyújt. Föleszmélek. A Grand Hotel egyik fiatal alkalmazottja áll mellettem, régi ismerősöm...