Kosár
A napkirályi dicsőség elsősorban a királyi hatalom belső tekintélyének növeléséhez kellett. A francia uralkodó, aki így messze alattvalói fölé emelte a maga személyét, nem tartotta kötelezőnek a maga számára sem az állam törvényeit, sem a társadalom erkölcsi normáit. Bár a neki tulajdonított híres kijelentés "az állam én vagyok" - a király szájából valószínűleg sohasem hangzott el, s csak az utókor találta ki, XIV. Lajos mégis e frappáns megfogalmazás értelmében uralkodott. Alattvalói megkérdezése nélkül gyakorolta a hatalmat, hosszú, több mint hetven éves uralma alatt egyszer sem hívta össze a rendi gyűlést. Egyéni ambícióinak engedelmeskedett, amikor népét hosszú, végső soron eredménytelen háborúkba sodorta. Nem kívánt alkalmazkodni a mindennapok erkölcsi normáihoz sem. Elutasította a keresztény erkölcs alapvető követelményeit, a nagy nyilvánosság előtt szeretőt tartott, házasságon kívül született fiait arisztokrata címekkel tüntette ki.
XIV. Lajos nem az egyetlen abszolút uralkodó volt Franciaországban, még kevésbé Európában. Kortársai, közvetlen utódai mégis őt tekintették példaképüknek. Az uralkodói székhelyeken felépültek a Versailles-t utánzó kastélyok, hódított a francia divat a viselkedésben és az öltözködésben, a központi kormányzatok pedig megpróbálták kizárni a társadalom képviselőit az egyes országok irányításából. Követésre talált a versailles-i erkölcs is. Az újdonsült királyi vagy fejedelmi szeretők a politikába is beleszóltak...
