Vadászlaki Ilona: Ha én gazdag lennék... Fejezetek a gazdagodás történetéből

Amikor 1953. június 2-án megkondultak a Westminster-apátság harangjai, hogy a Brit Birodalom új királynőjét, Erzsébetet köszöntsék, a lélegzet is elállt azon pompa láttán, amely a királynőt mint egy földöntúli jelenséget övezte. Fejét a birodalmi korona ékesítette, amelyen nem kevesebb. mint 2783 gyémánt. 277 igazgyöngy, 17 zafír, 11 smaragd és 5 rubin csillogott. A jogar éke az Afrika Csillaga volt. A híres gyémántról VII. Edward angol király azt mondta:
„Ha én találtam volna rá, egyszerű üvegdarabnak tartottam volna.”
Valószínűleg ez a világ legdrágább státusszimbóluma. A drágakövek, az arany, a pénz – mint a hatalom jelképei, a gazdagság „jelvényei” – ma is rabul ejtik az embert. Ez még nem elítélendő. Hanem az már igen, ha a gazdagodás érdekében törvényt és erkölcsi szabályokat lábbal tipor az emberi önzés, a kapzsiság. A fiatalok tele vannak tettrekészséggel, vággyal, hogy sorsukat megváltoztassák. Ám gyakran ütköznek korlátokba, melyek áttörhetetlenek – az igények sokszor teljesíthetetlenek. Ekkor gondoljanak arra: az emberiséget mindenkor az vitte előre, ha keményen, kitartóan, tisztességesen dolgozott: ha cselekedett, ha tett azért, hogy célját elérje, hogy boldoguljon. Hiszen nem baj az, ha valaki többet akar, de nem mindegy, hogyan éri el azt!