TERMÉSZETTUDOMÁNY / Geológia kategória termékei
Elemző földtan (Bevezetés a földtanba)

: Elemző földtan (Bevezetés a földtanba)

Kiadás:

Budapest, 1955

Kiadó:

Akadémiai Kiadó

Kategóriák:

Geológia Bányászat

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

516 p., ill.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

Az idő megfeszített fölhasználásával tömörítem itt nyolcévi egyetemi oktatásom irányelveit "Elemző földtan" címmel.
Szabó József, a legelső magyar geológus, a budapesti tudományegyetem ásvány-földtani tanszékének és intézetének nagynevű alapítója írta 1867/68. tanévi dékáni beszédében: "... az idő minden szakasza életünknek része, s amit abból haszontalanul fecsérlünk el, életünkből vesztjük, s e veszítés sokkal súlyosabb a fiatal korban, mely a kiképződés és a munka főkorszaka". Ezek a szavak lebegtek előttem életem "munka-főkorszakának" elvesztegetésével. Ugyanakkor serkentett a Szabó József 1883-ban tartott rektori székfoglalójában foglalt megállapítás: "A tanító az, kinek, ha mellette specialista is, a tudományt az ő teljességében kell felkarolni és így egyenesen a tudomány épületének szerkesztésével foglalkozni, melyben a specialisták összessége által elért eredmények szálai rendszeresen fűződnek egybe. A tudomány teljességét kitüntető munkák megírása a fő-iskolák tanárainak hivatásához van nőve s annak legkeresetlenebb kifolyása"
 

leírás:

Megjelent 1000 példányban.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!