Kosár
A tudomány- és kultúrtörténet írásaiban ma sem ritkán találkozunk azzal a képpel, amely az antik orvoslást, következésképpen a középkorit is úgy állítja szembe az újkor orvostudományával, hogy kizárólagosan az utóbbi hozta azt a természettudományos szemléletet, amely a modern medicina fejlődésének alapja. Valójában nem az újkor orvosai és teoretikusai, még csak nem is a felvilágosodás filozófusai képviselik először a teurgikus-mágikus gondolkodás alól felszabadult racionális, a tudományt megalapozó gondolkodást, hanem Hippokratész iskolája.
A kószi Hippokratész (Kr. e. 460-377) az ókori világ legkiválóbb orvosa volt. Jóllehet a neve alatt ránk maradt 59 mű nem mind Hippokratész hiteles alkotása, szemléletükben mégis egységet képeznek. Hatásuk meghatározta a gyógyító tevékenység évszázados fejlődését egészen a 18. század végéig. Bár e művek ma már tudományos szempontból jórészt elévültek, felfogásuk bizonyos vonásai még ma is mintaszerűek. Nevezetesen az a szemléletmódjuk, amely az embert szerves egységként vizsgálj a, akinek állapotát külső tényezők – élő és élettelen környezet –, továbbá belső adottságok és képességek egyaránt meghatározzák.
"A Hippokratészi Gyűjteményben szereplő írások túlnyomó része mindmáig nem jelent meg magyarul. Pedig a magyar orvosi gondolkodás egész múltja és jelene elválaszthatatlan a hippokratészi tanoktól. A jelen válogatás a művek leghiteltérdemlőbb kritikai kiadásai alapján, korszerű filozófiai módszerek segítségével készült."
