Harai Dénes: Katonadolog? Gondolatok a katona antropológiájáról a gépesített háborúk korában

"A 20. századi katona antropológiájának egyedi megkülönböztető jegye volt a pszichés faktor túlfeszítettsége, amelynek jelentős az összefüggése a gépi háborúk természetével. A K.u.K. Mária Valéria barakk-kórházban dr. Ferenczi Sándor (1873-1933) főorvos által kezelt szakvezető esete jól illusztrálja a kényszerek struktúrájának, így a haditechnikának, a harcanyagoknak, a fegyelemnek, a parancsnoklásnak, a halál bürokráciának való kiszolgáltatottságot. A folyamatok természete olyan, hogy a keménység könnyen átcsap engedetlenségbe, a pedantéria zsarnokságba, a kötelességtudás vérszomjba, a bátorság bosszúvágyba. Az átfordulás másik iránya, amikor a hősiesen bátor szorongóvá, a gőgös alázatossá, a sokat mozgó bénulttá válik. A katonaállamoknak totális pedagógiájuk van, ami funkcióját tekintve a hatalom közvetítő közege. A katonapedagógiák a besorozottakkal szemben az izolálás, a személyiségtől megfosztás, a A kormányzás elveit érvényesítették, amelyek komoly lelki zavarokhoz vezettek. E pedagógiát a neveltről szóló információra való éhség jellemzi, a negatívum, amivel sakkban lehet tartani, amire emlékeztetni lehet, amivel zsarolni lehet, amit a testületi falanx elé lehet citálni. A személyiségben rejlő katona intervenciókkal történő "kinevelése" széttöri magát a személyiséget. A háborút követően az emberben nem működő funkciókat kell működőképessé tenni, építve a szociális valóságba visszavezető utat. A háború destruktivitása pont ezt a szociabilitást bontja le, átfordítja a szükségleti mezőt, és pszichés tartalmakat fojt el. "Hadköteles évszázadunk" és a tömeghadseregek után a katonának újra meg kell határoznia viszonyát az élethez, a társadalomhoz, a kultúrához és a történelemhez. Erről szól ez a könyv."