John Keegan: A tengeri hadviselés története

"E könyv tárgya: hogyan harcolt az ember a tengeren a sorhajók virágkorától a tengeralattjárók megjelenéséig. Régóta szándékomban állt megírni ezt a könyvet, annál is inkább, mert jóval azelőtt, hogy hadtörténész lettem, tengerészettörténész szerettem volna lenni. Ennek egyszerű a magyarázata: angol vagyok, és nincs olyan angol, olyan brit, aki nyolcvan mérföldnél távolabb lakna a tengertől, és brit nemzedéktársaim közül, akik az Atlanti-óceánon a tengeralattjáró-rajok közt átmenekített élelmiszeren cseperedtek fel, senki sem felejtheti el, milyen vékony az a válaszfal, melyet a tengerek fölötti uralom szigetünk lakói számára a túlélés és az éhhalál között biztosít. A tengeri nagyhatalmi lét tárgyai és emlékei át meg átszövik a brit ember életét. A legtöbb brit közvetlen és személyes kapcsolatban áll a tengeri haderővel és a tengeri kereskedelemmel, amelyet az előbbi védelmezni hivatott. Családi fényképalbumom tele van azoknak a kereskedő sónereknek és kétárbocosoknak a képeivel, amelyeken a nagyapám, a Shannon folyó ártérvidékére való kisbirtokos fia, az 1890-es években, az iskolai szünidők alatt Írország nyugati partjainál hajózott, az Észak-Wales-i kikötőkből kifutó palaszállítók, a Skócia nyugati partja és a Hebridák közt ingázó postahajók, a yorkshire-i vagy northumberlandi heringhalászok, vagy a kelet-angliai öblöcskékből a Medway, a Temze vagy a London-folyó torkolata felé tartó, gabonával és szénával rakott bárkák nyomdokát követve. Ez a békés kereskedelem, amelyet még azok a britek is jól ismernek, akiknek az élete csak a keskeny átkelőhajók vagy az éves tengerparti népvándorlás révén kapcsolódik a vizekhez, számtalan ponton találkozik a tengeri hadviseléssel. A legtöbb családfán ott láthatók a tányérsapkát és trapéznadrágot - e brit világörökséget - viselő fiak, férjek, nagybácsik és unokaöcsök. Az angol nemzeti érzésnek szerves része az ismeretség azokkal a hajókkal, amelyeken a Kátrány Jankóknak csúfolt hajósok szelték a vizeket."