Több ok miatt is elfogódottá és elfogulttá válok a pápai Türr István Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola jubileumi évkönyvének bevezetőjét fogalmazva. Az okok részben tárgyszerűek, részben pedig személyes indíttatásúak. Egy nagy hírű iskolavárosban három és fél évszázadon át létezni - bizonyságok szerint az értelmes létet szellemiekben nemcsak megalapozni, hanem annak magasabbra törő vezérfonalát is megadni - történelmi tekintetben is meghatározó tett. De legalább annyira kiemelkedő érdem, hogy a mában, a korhoz igazítottan is, mind szerkezetével, mind a tartalmi tevékenysége által meghatározó tud lenni az intézmény a szűkebb és tágabb környezetében.
Elfogultságom legfőbb magyarázata, hogy három évtizede mint pedagógus és az oktatás irányításának egyik részese, majd pedig mint művelődéspolitikánk mindennapjainak egyik megyei felelőse sok kiváló pedagógust és jól felkészült tanítványt ismerhettem meg, s szerezhettem másutt hasznosítható tapasztalatot együttléteink, az iskola életébe való bepillantásaim alkalmával.
Úgy érzem, hogy az intézmény utolsó négy évtizede során elért rangja is méltó a 350 esztendő küzdelmes tevékenységgel acélosított értékeihez. Mindenkori növendékei számára az értelmesen jó közérzetet, a hajdani diákok számára műveltségük megalapozóját, a társadalomnak pedig a befektetett energiákat sokszorosan megtérítő intézményt jelenti a Türr István Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola.
Pápa iskolavárosi rangjának fémjelzőjeként általában nem a most évfordulót ünneplő gimnáziumot tekinti a köztudat. Szerényen meghúzódva, de talán szerencsésebb múltat megélve, kevésbé hányatott sorsa révén, főleg az utóbbi három-négy évtizedben, hírnevével felnőtt a másik nagy hírű intézmény, a hajdan volt Református Kollégium, majd Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola mellé. Mindennek alapját az államosítás után szerveződött nevelői közösség, az igényes és határozott iskolavezetés és a sok elhivatott pedagógus teremtette meg.