Dánielisz Endre: Arany-emlékek Nagyszalontán

A költő műveiben él. A Mű épül be az elkövetkező nemzedékek tudatába, az visszhangzik évszázadokon, sőt néha évezredeken át, akkor is, amikor alkotójának minden tárgyi emlékét elsöpörte a változó idő, a népeket, nemzeteket sújtó történelmi viszontagságok sora. Homérosz alakja körül teljes a bizonytalanság, és mégis: az Iliász és az Odüsszeia kézről kézre jár, késő századok számára hirdeti a néha vak lantos veretes verssoraiban egy nagy kor istenekkel vetekedő hőseinek dicsőségét.
A költő életének tárgyi emlékeire mégis szüksége van az utókornak. Nem azért, hogy helyettesítsék a találkozást a művel, hanem hogy teljesebbé tegyék azt a tapinthatóság élményével. Irodalmi kegyhelyek sorát veszi körül szerte a világon a művekből telítődött ragaszkodás, s Jasznaja Poljana, Weimar, Firenze, Ipotesti vagy Kiskőrös ismeretében talán test szerint is közelebb érzi az ember magát ahhoz, amit egy Tolsztoj, egy Goethe, egy Dante, egy Eminescu, egy Petőfi műve jelent az emberiségnek. A névsort Arany Jánossal és Nagyszalontával is folytathatjuk: A Toldi írójának szülővárosával, ahol az utókor kegyelete emlékmúzeumot létesített a költő által is megénekelt Csonkatoronyban, s ahol különös szeretettel, ragaszkodással vették körül mindig a nagy szülött művét és emlékét. Erről a szeretetről és ragaszkodásról, annak immár egy évszázados történetéről emlékezik meg Dánielisz Endre szalontai tanár könyve. Felidézi az Arany János Emlékmúzeum történetét, szól a múzeum néhány kincséről: az Arany-kéziratokról és a könyvtárról, a múzeumban őrzött Arany-portrékról, megörökíti a nevezetesebb látogatásokat a Látogatók Arany-könyvébe írt bejegyzésekkel együtt, rendszerezi az Arany-emlék ápolásának helyi irodalmát, végül a szülőváros lakosságának szájhagyományában élő Arany-emlékeket, történeteket.
Aki Arany János művét ismeri, annak a számára is gazdagodás ez a kötet: tanúság arról a kapcsolatról, amely a költőt a szülőföldhöz, a szülőföldet a költőhöz köti - elszakíthatatlanul.