Fehér Zoltán: Bátyai nemesek és a nemesi közbirtokosság a XVIII-XIX. században

A történetírás rendnek nevezi a feudalizmus idején kialakult, azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező társadalmi csoportokat. A nemesi rend alapvetően örökletes rend volt, amelybe annak tagjai beleszülettek. Származásukat nemesi levéllel igazolták, melyet díszes címerrel ékesítettek.
Vajon hány bátyai lakos tudja, hogy szülőfalujának templomában, temetőjében is van kézzelfogható történelmi nyoma annak az időszaknak, melyben az itt élő nemesi családok kezelésében virágoztak a termőföldek, zöldelltek az erdők, legelők? Tudják-e, hogy birtokaik jövedelméből támogatták a templom felállítását, írj orgona építését?
Vajon hányunkban tudatosodott, hogy ahol a háza áll, az valamikor nemesi birtokként volt számon tartva? Ebben személyesen is érintett vagyok, hiszen az „Újváry birtokon” építették fel szüleim a házat, ahol élek.
Aztán fülembe cseng édesapám szava, amikor gyerekként fölültetett a lovaskocsira: „Idemo na Ságino kopat.” Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy a néhai Ságiak birtokán fogjuk tölteni munkával a napot.
És tudják-e a bátyaiak, hogy amikor a postára mennek, a „Vigyázó birtok” intézőjének házába lépnek be?
Volt tanárom, Dr. Fehér Zoltán sokadik könyvét veszi most kezébe az olvasó. Belőle nem puszta családnevekkel ismerkedhetnek meg, akik az idő rostáján feledésbe merültek volna, ha Tanár Úr könyve nyomán nem vetődnének emlékeinkbe, de képet kaphatnak arról is, hogy a helybéli jobbágyaikkal milyen viszonyt tartottak fenn.