Kiviszem a lovam. "Gimme some lovin" Szegedi rock úttörők

Hanyas vagy? Mi félszavakból értjük egymást.
Ha azt mondod Kristály, azt mondom Móra, ha azt mondod Sárgaingesek, azt mondom Angyalok, ha azt mondod, Fortuna, azt mondom Hatkéz, ha azt mondod D+C, azt mondom PRT. Emlékszel még a régi Kapcára, a Gambrinuszra, a Jegesre, a Bajszárra, a Vigadóra, a Papp cukira, a kis Hungira? Ugye, Te is átrándultál egykor Jugóba orkánkabátért, farmernadrágért? Ugye, neked is volt trapéz gatyád, Cini-frizurád és mini szoknyád? Hanyas vagy? Mi félszavakból is értjük egymást. Azt mondod Tűfej, azt mondom Dinya, azt mondod Óriás, azt mondom Bagázs, azt mondod Sutyi, azt mondom Gall, azt mondod Ödi, azt mondom Róka, azt mondod Molnár Gyula, azt mondom Kelemen Pista, azt mondod Boncz Géza, azt mondom, jó fejek.
Igen, ők hárman jó fejek, s nélkülük Szeged bizonyára nem lett volna az, ami volt a hatvanas években. S most ők hárman íme kitalálták ezt a könyvet. Vették a fáradtságot, hogy egybegyűjtsék azokat az élményeket, amiket a hőskorban megéltek, felkeresték azokat az embereket, akik akkor a szegedi rockélet meghatározó személyiségei voltak. De ez a könyv nemcsak a tehetséges zenészkollégákról szól, hanem azokról a civilekről is, akik együtt eszméltek a színpadon muzsikáló őrültekkel. Mert őrültek voltak ezek a fiúk, lányok, akik saját pénzből, többnyire fillérekért, vagy ingyen szaggatták a húrokat szombat esténként a színpadon, akik pincében, garázsban próbáltak és saját maguk fabrikáltak hangszereket. Akkor, amikor egy Qualiton lemezjátszó, vagy egy Tetra magnó igazi vagyonnak, kincsnek számított az élő zene lehetett az egyetlen olyan kapocs, ami a fiatalokat egy helyre terelte. Művelődési házakba, klubhelyiségekbe, gyári ebédlőkbe.