Gilitze István: P. Makó városának víz által való pusztulásáról

"Nagyon módiban van itt a poétáskodás, melly szerént sokan találkoznak a kevésbé tanult emberek között is ollyanok, a kik minden nevezetes, víg, vagy szomorú, vagy nevetséges történetet a magok módjok szerént, versekbe szeretnek foglalni" - írja 1836-ban Szirbik Miklós, Makó első krónikása, Gilitze István (1785-1830) kortársa. A poétáskodás ugyan másutt is általános lehetett, de itt Gilitze kapcsán többről van szó: személyében már akkor nyomtatott verseskönyvecskével jelentkezett egy parasztköltő, amikor Petőfi, a népi költészet legnagyobb harcosa, még meg sem született. A "hazát és népet" álmodó reformkor még árnyékát sem veti elénk, amikor Gilitze már szinte klasszikus szintre emeli a paraszti költészetet, és bizonyos önbecsüléssel és hivatástudattal veti oda: "Én együgyű paraszt írtam ezt és nem más."

A könyv gerince elválik a könyvtesttől.