C. West Churchman: Rendszerszemlélet

Nem vitás, hogy korunkban igen nagy nyugtalanságot okoz társadalmunk előrehaladásának ügye. Az emberi történelemben talán még soha nem folyt annyi vita a politikusok hibáiról és igazáról, mint ma. Az állampolgár teljesen jogosnak tartja, hogy elmondja véleményét a vezetők módszeréről.
Az állampolgár nemcsak nagyobb erővel hallatja hangját, de sokszor gyanítja, hogy az életünket érintő, főbb döntéseket hozó emberek nem is tudják, mit cselekszenek, már csak azért sem, mert nincs megfelelő alap döntéseik hatásának a megítélésére.
Sokan úgy vélik, hogy az ostoba döntéshozók korában élünk. A döntéshozó mi mást cselekedhetne, mint hogy az adott helyzet egyik aspektusát kiemeli és a lehető leghatékonyabban érvelve, védi ellenfeleivel szemben, akik – véleménye szerint – képtelenek az igazi szituáció érzékelésére.
Így pl. a vietnami háború esetében a „héják” a kommunista fenyegetésről szóló hazugságba kapaszkodnak és ezt híresztelik.
A szituáció egyik vonatkozását ragadják meg, és tudomásul sem veszik, hogy ellenfeleik mit mondanak. A „galambok” szerint a háború nagy szerencsétlenség, be kell fejeznünk. A többé-kevésbé heves vita során van olyan csoport is, amelyet a helyzet hidegen hagy.
A szenvedély nélküli és ugyanakkor tisztafejű tudós eszméje segít a döntéshozatalnál. Platón is így járt el már sok évvel ezelőtt, amikor azt gondolta, hogy a városállam modelljét meg tudja tervezni, amint azt az „Államról” szóló dialógusában elénk tárta. Az idők során sokszor fejtette ki véleményét egy-egy író arra vonatkozóan, hogy az adott rossz helyzetben milyen lényeges alkotóelemeket kell megragadnunk ahhoz, hogy tudományos és objektív módon hozzuk helyre a dolgokat.
Ilyen meglepő fordulat állt elő a II. világháború során, amikor a Brit Admiralitás arra szólította fel a tudósok csoportját, hogy vizsgálja meg az első náci bombázások hatására Angliát fenyegető, nyomasztó problémákat. Az egészben az volt különösen érdekes, hogy a tudósok sok, igen „ostoba” kérdést tettek fel. Azt pl. hogy vajon Angliának nagy gondot okoz-e a német tengeralattjárók kiűzése a Csatornából? A tudósok megállapították hogy a légierő által ledobott robbanószerkezetek merülési mélységét úgy állították be, hogy azok a víz felszíne alatt legalább 35 lábra robbannak. A tudósok ismét „buta” dolgot kérdeztek: Miért nem próbálják úgy beállítani a robbanótöltetet, hogy korábban robbanjon? Ha már ostobát kérdezett valaki, akkor kérdését meg is kell védenie, s a tudósok rámutattak a katonaság néhány alapfeltételezésének a hibájára és ilymódon – a hibákat kijavítva – a légierő elérte célját: néhány kísérletet végeztek és a töltetek időzítésének megváltoztatásával eredményesen semmisítették meg a tengeralattjárókat.
A történet e könyv vezérfonalának illusztrációja: ha valaki a rendszert vizsgálja, bölcs dolog megkérdőjelezni még a legnyilvánvalóbb és legegyszerűbb hipotéziseket is.