Előszó: "A magnézium, noha nagyipari előállításának még csak néhány évtizedes múltja van, máris magasan ívelő pályát futott be. Előállítása terén ma már különösebb nehézség nincs és a feldolgozása is megoldódott. A magnézium ipari jelentőségét különösen növeli az a tény, hogy ötvözetei jó-közepes szilárdságúak, és az eddig használt nagyipari fémek közül a legkisebb fajsúlyúak. A kis fajsúlynak főként a jármű-, elsősorban a repülőiparban van nagy jelentősége. Öntött magnéziumötvözetekből ma már legkülönbözőbb motoralkatrészek, használati tárgyak, műszerek, vasúti kocsik és gépjárművek készülnek. Hazai viszonylatban két tényező teszi szükségessé e könyv megjelenését. Elsősorban az, hogy nagymennyiségű jóminőségű ércünk van, s tervbe vettük, az erre alapozott magnéziumkohászat megteremtését. A másik tényező az, hogy a magnézium felhasználása, de főleg öntése és alakítása terén Magyarországon eddig kevés szakembernek volt módja megfelelő gyakorlatra szert tenni. E munkánkkal szeretnénk hozzájárulni annak a hiányosságnak pótlásához, amely műszaki irodalmunkban a magnézium megismerése és feldolgozása terén eddig fennállott. Munkánkban igyekeztünk az erre vonatkozó elmélet gyakorlati alkalmazását bemutatni. Könyvünkben - bár röviden - a magnéziumnak és ötvözeteinek metallográfiájával is foglalkozunk. Erre az a meggyőződésünk késztetett, hogy a korszerű öntészeti könyv nem nélkülözheti a metallográfiai vonatkozásokat sem."
GAZDASÁG / Ipar kategória termékei
Emőd Gyula, Solti Márton: Magnéziumöntészet
Kiadás:
h. n., 1954
Kiadó:
Nehézipari Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat
Kategóriák:
Ipar Műszaki vegyes Fémmegmunkálás
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
440 p., 40 tbl.
Kötésmód:
papír
tartalom:
leírás:
Érvénytelen bélyegzőkkel.