Árvai Anikó, Vetró Mihály: Szövés kereten, szádfán, karmantyúfán

A szövés ősi kelmekészítési mód, amelyet szinte minden nép asszonyai műveltek. A szövött textíliák ruhaként védték az ember testét és hajlékként az egész családot. Meleget és árnyékot adtak. A rajtuk lévő minták pedig őrizték a család lelkét, az ősök történetét. Üzenet ez a felnövekvő nemzedéknek, akik tovább-gondolva az évezredes mintákat, beleszőtték a saját életüket is, mesét írva nekünk. A szövéssel készült kelme, a textil a latin text (szövés) szóból terjedt el, több európai nyelvben egyszerre jelenti a szövött anyagokat és a betűkből létrehozott alkotást, de a magyar szövet szó is idézi a szöveget, úgy alakulnak ki a bevetett sorok, ahogyan az írott sorok sorakoznak a papíron. A szövők mindig azokat az alapanyagokat használták fel, amelyek a környezetükben megtalálhatók voltak, és szükségleteiknek legjobban megfeleltek: sokféle állatszőr és fonható rostot adó növény. A szövés elve mindenhol ugyanaz, de eszközei sokfélék. Varázslatos szépségű kelmék készülhetnek néhány földbeszúrt karón éppúgy, mint számítógép vezérelte gépeken. A legegyszerűbb szövőszerkezetek közé tartozik a szövőkeret, a szádfa, a nomád szövőszék, a szövőkártya, ezek mégis lehetőséget adnak szinte valamennyi szövéstechnika kipróbálására és elsajátítására szövőszékek és más pénz- és helyigényes eszközök nélkül.