Balassa Péter: A bolgár kalauz. Tanulmányok, esszék

Esti Kornél elbeszélése találkozásáról a bolgár kalauzzal, Törökország felé a vonaton, első mondatával akár a Hajnali részegséget is intonálhatná: „Ezt el kell mesélnem nektek”. A megszólítás azonban, mint az Esti-sorozatban többször is, nem az írónak vagy egy fiktív barátnak, hanem megszólított hallgatók közösségének címződik. Ez a beszélgető, csevegő beszédhelyzet gyakran visszatér a szövegben, többnyire annak bizonygatásaképpen, hogy az eset tényleg megtörtént, hogy elbeszélője csakugyan ott volt, beszéde: tanúságtétel, ami közös, megosztható helyre hívja olvasóját, beszélgető-hallgató társait. Kosztolányi sokat emlegetett common sense típusú világképének, a közös (józan) észhasználat világának színterén játszódik a közösségi kommunikativitásban megvalósuló nyelvi aktus nevezetes anekdotája. A csevegés, mely „a bábeli nyelvzavar édes rémületét” idézi élő, éppen hogy leleplezi a common sense közösség természetes problémamentességének illúzióját, hiszen dinamikája egyre inkább egymás meg nem értésének, félreértésének, sőt megsebzésének történése felé mozog, hogy a legvégén még egyet csavarodjon majd a történet. A bolgár kalauz epizódja éppen a nyilvánvalónak tartott hétköznapi köztudomással szemben lép fel, amely a nyelvet természetes és végleges, viszonylag egyértelmű megértési közegnek, az emberi érintkezés konvencionális magától értetődőségének tekinti.