T. Erdélyi Ilona: Az Ifjú Magyarország és Kazinczy Gábor

Egy új írói nemzedék jelentkezett az 1830-as évek végén. Újat kereső nyugtalanságuk, élénk világirodalmi érdeklődésük, a politikai élettel való közvetlen kapcsolatuk korán felhívta rájuk az irodalmi közélet figyelmét. Indulásukat, működésüket vizsgálva nyilvánvalóvá lesz, hogy ők voltak az Ifjú Európa eszméinek szálláscsinálói Magyarországon, az összekötő láncszem Kölcsey Ferenc és a Társalkodási Egylet, ifi. Petőfi Sándor és a Fiatal Magyarország között.
Ennek a tehetséges és tettrekész nemzedéknek a tagjai a század második évtizedében, annak is inkább második felében születtek. A harmincas évek közepén búcsúztak az iskolától, és léptek az életbe. Átmeneti korban indultak, nagy korszak-, létforma- és szemléletmód váltás idején. A generáció minden egyes tagja érdekes egyéniség volt. Más-más társadalmi rétegből indultak, más műveltséget, ízlést és hajlamot hoztak magukkal, de a közös cél, a nagy akarás eggyé kovácsolta őket, még ha véleménykülönbség gyakran adódott is közöttük.
A közhangulat, a nemesi ország pozsonyi diétája tette őket politikusokká, hogy ottani, majd rövid pesti intermezzo után látszólag felhagyva a politizálással írókká, mégpedig a polgári átalakulást sürgető írókká legyenek. Az ifjú vezér, Kazinczy Gábor köré csoportosult írói tábor legjelentősebb alakjai Erdélyi János, Kuthy Lajos, Lukács Lajos, Dobrossy István, a Vachott-testvérek, Imre és Sándor, valamint Egressy Gábor és Szigligeti Ede.
Abban, hogy az 1836-37-es politikai akciók után kényszerű tétlenségre kárhoztatott írók hamar megleljék az utat, amelyen haladniok kell és lehet, a hazai előzményeken kívül nagy szerepe volt egy nagyjából hasonló történelmi helyzetben kialakult irodalmi iránnyal, a Junges Deutschlanddal való megismerkedésüknek. Az Ifjú Németország és nyomában a francia írók ösztönzésére találta meg ez a nemzedék az új cselekvési tért: a politikai harc helyett a politikai célokat szolgáló irodalmi pályát.