Kéky Lajos: Beöthy Zsolt

Halála előtt egypár hónappal nagy utazásainak gondosan megőrzött apró emlékeit: képes levelezőlapjait nézegette betegágyában a szépnek egy olthatatlan szomjúságú vándora, kit hazájának katasztrófája, öregség, kórság, szegénység immár elzárt a világjárás boldog izgalmaitól. Lelke méla csapongással kelt szárnyra a halálos betegségben sorvadó testből, a fővárosi udvari szobácskából s messze szálldosott, talán a szent Nílus partján, talán a tavaszi sugárözönben fürdő olasz mezőkön, talán Hellász szentelt romjai közt. Majd spanyolországi képek kerültek sorra. A beteg lázas szemében egyszerre lángot gyújtott az intenziv viszszaálmodás, a látás boldog izgalma átlelkesítette a szenvedő, fakó arcot, s mély megindulással susogta: «Oh de gyönyörű is volt! Ha az Isten különösen kegyelmes akarna lenni hozzám, halálom percében azt a feledhetetlen képet tárná húnyó tekintetem elé, mely granadai szállásomból elém nyílt: távol a havasok büszke, komor láncolata, előttem a délszaki vegetáció egész buja és színes pompája s a művészet egyik csodaalkotása: az Alhambra. Ha ezt láthatnám, gyötrelem nélkül, boldogan halnék meg.» Elhallgatott, de látszott, hogy tovább gyönyörködik a lelke előtt föltáruló csodálatos panoráma szépségeiben s csak gyöngesége tartja vissza részletezésüktől...