Berzsenyi Dániel (Egyházashetye, 1776. május 7. – Nikla, 1836. február 24.) magyar költő.
Berzsenyi művészetét az erőteljes kifejezések, költői képek jellemzik. Versei egyéni érzései mellett általános gondolatokat is megfogalmaznak. Hazafias műveiben hangot kap a magyarság iránti aggódás.
A műkedvelő módra verselgető földesúrból az 1810-es évek elejére a korabeli magyar líra legnagyobb mestereinek egyike lett, noha tehetségét egyértelműen még a híres ítészek, Kazinczy és Kölcsey sem ismerték el, sőt, egy-egy levelük, recenziójuk éppenséggel kedvét szegte a poétának. Ám a magyar időmértékes verselésnek az a magas rendű foglalata, amely Berzsenyi Dániel költői életművében ma is gyönyörködteti, megrendíti az olvasót, e súlyos szavú versvilág a hazai felvilágosodás szószólója és tanúja napjainkig: kapunyitás a magyar romantikus költészet lángelméinek. - írják róla.
***
"A költő írása szinte kalligrafikusnak nevezhető: határozott, energikus. Néha lehet véletlen is lágyabb, szinte nőies, pl. Az én Kegyesem gyön géd" másolatában. A kezdőbetűkben barokkos cikornyák is feltűnnek. Ennek ellenére a kézirat abban az értelemben elsietettnek tekinthető, hogy a költő az a utáni, az s előtti és a birtokosjelző utáni aposztrófok kitételében nem kö vetkezetes, de főleg feltűnő a pontok, vesszők, ékezetek felrakásában mutat kozó hiányosság, amely szinte az egész kéziratra jellemző. Látszik, hogy a költő figyelme ily ,,csekélységekre" nem terjedhetett ki."
Részlet a tanulmányból