Kosár
Ez a könyv arra való, hogy némi rendet teremtsen a visszamaradó alkatrészeim közt. Mert azt még sem óhajtanám, hogy egy epigon kimutassa a hüvelykujjamról, hogy az orrom volt.
De nem volna jobb ezt a munkát más íróra bízni! Nem! Irtak már rólam könyvet. Művelt, igazságszerető és jótollú írók is. Valahányszor fellapoztam egyet, mindig egy ember lépett ki belőle. De az nem én voltam, hanem maga a szerző, aki az én álarcomat viselte. Az arca néha az enyém volt, de a lélek mindig másé. Mert a könyv író is költő, a költő pedig olyan mutatványos, aki a vásári bódéjában önmagát mutogatja.
A lírikus a közönség előtt vetkőzik és ha apollói termete van, akkor nincs is ebben szégyen, Szemérmetlenség: a rutság meztelensége. Az elbeszélés, a dráma: álarcosbál, ahol minden hímnemű és nőnemű dominó alatt maga a szerző rejtőzik. A manchai lovag: Cervantes; Mefisztó: Goethe; az aranyember: Jókai. Romeo pedig Shakespeare, Julia is ő és ha véget ér az athéni mesteremberek komédiája és Gyalu az asztalos kidugja fejét az oroszlán kócsörénye alól, akkor megtudod, hogy az oroszlán is Shakespeare volt...
