Latin költészet

Kétszáz esztendővel ezelőtt latin nyelven oktattak a középiskolákban. Hetven éve a gimnáziumokban a latin nyelv és irodalom tanítása képezte a főtantárgyak egyikét. Latin kifejezéseket, közmondásokat, aforizmákat – mint ahogy Jókai könyveiből látható – mindenki értett. Manapság – talán az egy Olaszországot kivéve – e latin tanítás szinte mindenütt megszűnt. Így sikerült elvágnunk magunkat a latin nyelv és irodalom befolyásától. Pontosabban szólva, tulajdon kultúránk eredetétől. Holott államberendezésünk, színházunk, történetírásunk, jogrendünk, sőt betűink, írásunk és annyi más nyilvánvalóan latin eredetű, vagy folytatása a latinnak. Ide tartozik a költészet. Dante éppen olyan kevéssé képzelhető el a Pokolban vezetőjéül szegődő Vergilius nélkül, mint Berzsenyi, Vörösmarty és Babits Horatius munkái híján. A latin klasszikus líra kora, mint minden klasszikus költészeté, rövid időre korlátozódik. Krisztus előtt 60 táján kezdődik, mikor a húsz esztendős Catullus Rómában első költeményeit közreadta és Horatius halálával Krisztus előtt 8-ban máris befejeződik. Éppen ők ketten voltak Róma legnagyobb költői, miközben semmiben nem hasonlítottak egymáshoz, legfeljebb abban, hogy nem a régi, latin költészetet folytatták, hanem tematikában és versformában mindketten a görög klasszikusok, Szápphó, Álkáiosz, Ánákreón költeményei felé fordultak...