VALLÁS / Iszlám kategória termékei
Korán ;  A Korán világa. I-II. köt.

: Korán ; A Korán világa. I-II. köt.

Kiadás:

Budapest, 1987

Kiadó:

Helikon Kiadó

Kategóriák:

Iszlám

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Prométheusz Könyvek

Terjedelem:

493 p., 553 p.

Kötésmód:

karton

ISBN:

9632077903

tartalom:

"A világvallások egyike az iszlám. "Kinyilatkoztatott" vallás, amelyet a 6. században élt Mohamed fogalmazott meg és kezdett hirdetni. E vallási tanítások lényegét tartalmazza a Korán, az iszlám alapkönyve. A qur'an szó maga 'hirdetés'-t, 'recitálás'-t jelent: a Korán mintegy címével utal a vallás legalapvetőbb sajátosságára, az Allahtól kapott tanítások közvetítésére, értelmezésére, terjesztésére - mindezek eszköze és végrehajtója a próféta, Mohamed. Az európai kultúra érdeklődése a Korán iránt régi keletű. A középkor leghíresebb gondolkodóit, teológusait éppúgy foglalkoztatta, mint nagy költőit, például Dantét. A francia és német felvilágosodás nagy alakjai viszont - Voltaire-től Gorthéig - már a természeti vallás legtisztább megvalósulását látták benne. Az újabb kor kutatói pedig vallástörténeti összefüggései mellett mind több figyelmet fordítanak a Koránra úgy is, mint közösség- és társadalomszervező transzcendentális világlátásra és társadalomintegráló rendszerre. Az első teljes, eredetiből készült magyar Korán-fordítás Simon Róbert tudós és ihletett munkája. Ő írta a kötetnyi kommentárt és a Korán világában eligazító magvas, érdekfeszítő tanulmányt is."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!