TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Jog kategória termékei
A magyar jogi terminológia kialakulása

: A magyar jogi terminológia kialakulása

Kiadás:

Budapest, 1964

Kiadó:

Akadémiai Kiadó

Kategóriák:

Jog Nyelvészet

Sorozat:

Nyelvészeti Tanulmányok

Terjedelem:

206 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

A magyar állam és a vele egy időben keletkezett jog az osztályokra tagozódott magyar társadalom terméke. A létrejött magyar állam – mint az államok általában – az uralkodó osztály akaratának, céljainak a megvalósítását előmozdító társadalmi rend megerősítését, fejlődését szolgálta. Az uralkodó osztály ezt a célját – az erőszak jelleget elsősorban és alapvetően kidomborító eszközök (fegyveres erők, börtönök, stb.) latba vetése mellett – a kötelező magatartási szabályok, törvények és más államhatalmi aktusok, egyszóval a jog segítségével éri el. A jognak tehát rendkívüli szerepe van az uralkodó osztály akaratának a megvalósításában. A jognak egy adott társadalom életében betöltött fontos szerepe egyben meghatározza a jogi terminológia fontosságát is az adott nép szókincsében.

leírás:

Megjelent 700 példányban.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!