TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Jog kategória termékei
Alkotmánybírósági esetjog

Alkotmánybírósági esetjog

Szerkesztő:

Kiadás:

Budapest, 2004

Kiadó:

Indok Bt.

Kategóriák:

Jog

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

462 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

963214726x

tartalom:

"A könyv, amelyet a kezében tart az olvasó, egyfajta segédlet az Emberi jogok címmel az Osiris Kiadó gondozásában 2003-ban megjelent tankönyvhöz. A Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila által szerkesztett, tíz szerző által írt tankönyv úttörő vállalkozás volt a magyar jogi felsőoktatás tananyagai között, amennyiben először próbálta meg az emberi jogok témáját a nemzetközi, a fontosabb külföldi és a hazai esetjogra koncentrálva feldolgozni. Az esetek között különösen nagy hangsúllyal szerepelnek a magyar Alkotmánybíróság 1990 és 2002 között hozott legfontosabb határozatai. Az alkotmánybírósági esetjog gyakorlati foglalkozásokon való feldolgozásához kívánunk segítséget nyújtani azzal, hogy a tankönyv szerkezetét követve közreadjuk az emberi jogok általános és intézményi kérdéseinek, valamint az egyes jogok kapcsán született meghatározó döntéseknek egységes szerkezetet követő összefoglalóját. Szándékaink szerint a magyar alapjogi bíráskodás korpuszát alkotó hatalmas anyag tömörítésével, a megértést segítő margináliákkal nemcsak az ezeroldalas tankönyvvel megbirkózni kénytelen joghallgatók, hanem az alapjogi kérdésekkel foglalkozó gyakorlati és elméleti jogászok és nem jogászok helyzetét is szeretnénk megkönnyíteni."

Állapot:

használt, de jó állapot

Ár:

2 800 Ftrendelhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!