Vörös Imre: Csoportkép Laokónnal. A magyar jog és az alkotmánybíráskodás vívódása az európai joggal

Az európai jog és a magyar jog viszonya: az a kérdés, hogy előbbi hogyan, milyen jogi-alkotmányjogi alapon jelenik meg a magyar jogalkotásban és jogalkalmazásban, nemcsak az Alkotmánybíróságot, hanem a jogtudományt is állandóan foglalkoztatja. Az Alkotmánybíróság például úgy véli, hogy az európai jog a magyar jogrendszer része, az Alkotmány 2/A §-a pedig – és értelemszerűen a szövegét tekintve ezzel jórészt azonos Alaptörvény E) cikkelye is – meghatározza előbbinek az utóbbiban elfoglalt helyét. A tanulmány vitatja ezt a jogtudományban is elterjedt felfogást: áttekinti a testület gyakorlatát, ezt követően vizsgálja az európai jog néhány kiemelt területén a jogfejlődésnek a magyar jogrendszerre gyakorolt hatását, majd állást foglal amellett, hogy az európai jog sajátos integrációpolitikai-jogpolitikai célok által vezérelten egy másik államalakulat másik jogrendje, azaz nem része a magyar jogrendszernek. A tanulmány kísérletet tesz az európai jog rendszertani tagolására abból kiindulva, hogy a tagállami-nemzetállami hagyományos jogágak kategóriái, így a közjog-magánjog amúgy is kétséges dualizmusa az eltérő jogpolitikai céltételezés miatt nem használható absztrakció, így dogmatikailag is félreértésre adhat okot. Az önmagában is koherencia zavarokkal küzdő európai jognak a magyar jogra gyakorolt hatásai részben modernizáló voltuk miatt pozitívak, részben szétzilálják annak koherenciáját, azonban ez az integrációs céltételezés miatt gyakran elkerülhetetlen. Ez a hatás a két jog párhuzamos egymás mellett élését jelenti, amelynek során nem konkurenciáról van szó (mint magánjogi vagy közjogi kollíziók esetén), hanem koegzisztenciáról.