Az értékpapírjog különös jog (jus speciale) mely a jogviszonyoknak szorosan körülhatárolt területére vonatkozik.
Szabályai túlnyomó részben a kötelmi jog körébe tartoznak, mert az értékpapírokban körülírt kötelmek (követelések) keletkezésének, átruházásának és érvényesítésének szabályait tárgyazzák. Vannak azonban a dologi jog körébe vágó szabályai is, mert az értékpapírban körülírt jogok a papírhoz kapcsolódnak s az értékpapírok mint ingó dolgok képezhetik dologi jogok (pl. tulajdonjog, zálogjog stb.) tárgyát.
Ha még figyelembe vesszük, hogy egyes értékpapírokra vonatkozólag külön perrendi szabályok (ilyen pl a váltófizetési meghagyás) és büntetőjogi szabályok (ilyenek pl. a váltóhamisításra vonatkozó szabályok) is vannak, akkor nagy vonalakban adva van az értékpapírjog kerete.
Az értékpapírjog úgy, amint azt fentiekben körvonalaztam, nálunk kodifikálva, vagyis törvénnyel egységes rendszerbe foglalva nincsen. Írott jogszabály az értékpapírjogban általában kevés van és a jogszabályoknak nagy része csak a külföldi – és pedig majdnem kizárólag német – jog alapján kifejlődött szokásokból és a bírói gyakorlatból állapítható meg, de még ezek a szabályok is hézagosak és sok vonatkozásban ingadozóak.
Az értékpapírjognak szerves rendszerbe foglalása és feldolgozása tehát a jogtudományra nehéz feladatot ró.
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Jog kategória termékei
Keresztes Gyula: Magyar értékpapír jog
Kiadás:
Budapest, 1932
Kiadó:
Kategóriák:
Terjedelem:
170 p.
Kötésmód:
papír