Fejtő Ferenc: Magyarság, zsidóság

Különös pár - mondom. S valóban, magyarok és zsidók együttélése egy egészen egyedülálló típust teremtett, a magyar zsidót, a zsidó magyart. Jellegzetességeinek számbavétele nem lehetett érdektelen a számomra, hisz közelről volt alkalmam szemlélni és tanulmányozni megtestesüléseit. A magyarországi zsidók történetének egyedisége természetesen csak a más hasonló párosokkal való összehasonlításban mutatkozik meg. Mint látni fogjuk, a magyaroknak a zsidókhoz való viszonya – a 10. század végén, kapcsolatba kerülésük idején – a nyugati kereszténységben meghonosodott modelleken alapult. Az egykori római provinciát meghódító magyarok szakítottak a nomád, háborúzó-fosztogató életmóddal, s felvették a keresztséget, hogy beilleszkedjenek a római katolikus Európába, melyet előnyösebbnek ítéltek egykori bizánci szövetségeseik és ellenségeik rendjénél. I. (Szent) István nem csupán fiatal királyságának államszervezési alapjait nyerte az egyháztól, de mindjárt kézhez kapott egy a szomszédos keresztény államokban régóta kidolgozott és bevált „használati utasítást” is: miként bánjon a helyben talált zsidó kereskedőkkel? Legfeljebb azt jegyezhetjük meg, hogy a magyarok – kétségkívül kevésbé „civilizált” voltuk okán – jóval türelmesebbek voltak nyugati kortársaiknál, s a zsidók megalázását és elkülönítését célzó különféle intézkedések átvételekor kevesebb szigort mutattak. Azért lehetett ez így, mert az orosz sztyeppéktől a Kaukázuson át a Duna-medencéig tartó hosszú vándorlásuk, a térség birodalmaival való érintkezésük vagy a Perzsiával és Bizánccal folytatott cserekapcsolataik során hozzászoktak a különféle etnikumok, vallások és eretnekségek jelenlétéhez?