TERMÉSZETTUDOMÁNY / Kémia kategória termékei
A kémiai kinetika és a reakcióképesség néhány problémája. Szabad gyökök és láncreakciók

: A kémiai kinetika és a reakcióképesség néhány problémája. Szabad gyökök és láncreakciók

Fordító:

Kiadás:

Budapest, 1961

Kiadó:

Akadémiai Kiadó

Kategóriák:

Kémia

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

503 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

Az egész tudományos világ nagy érdeklődéssel várta Szemjonov Nobel-díjas akadémikus új könyvének megjelenését. Első könyve, amely Láncreakciók címmel, 1938-ban majdnem egy időben jelent meg a Szovjetunióban és Angliában, alapvető jelentőségű volt nemcsak a kémiai, de a biológiai tudományok fejlődésére is. Az első könyv megjelenése idején még csak kevés folyamatról tudták a szakemberek, hogy azok láncreakciók. Az azóta eltelt időben kitűnt, hogy a természetbon önként végbemenő elsősorban biológiai – és mesterségesen létrehozott – kémiai, sőt atomfizikai-folyamatok többsége láncreakció. E reakciók tanulmányozása az érdeklődés homlokterébe került, és magától értetődő, hogy olyan új oldalaikra derült fény, amelyek a harmincas években még nem voltak előreláthatóak.
Szemjonov akadémikus jelen könyve tehát folytatása már klasszikusnak nevezhető első művének. Tévedés lenne azonban egyszerűen csak folytatásnak vélni: lényegesen több annál, összefoglalója azon alapvető elveknek, amelyek nélkül a komplex folyamatok vizsgálata ma már elképzelhetetlen, Így a könyv nemcsak a szűk értelemben vett reakciókinetikusokat fogja érdekelni, hanem hasznos tanulmány a kémia más ágaiban, valamint a biológia és a fizika különböző területein dolgozó szakemberek számára is.
E mű – mely a Moszkvában 1958-ban megjelent második átdolgozott és bővített kiadás magyar nyelvű fordítása – eredetileg kongresszusi vitaanyagként készült, nem kézikönyv a szokásos értelemben, csupán a leglényegesebb kérdéseket ragadja meg és azokat egyúttal bizonyítja is, mintegy vitatkozik azokon. A könyv ily módon nemcsak hasznos, hanem egyúttal élvezetes olvasmány is.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!