VALLÁS / Kereszténység kategória termékei
A hitből való élet

: A hitből való élet

Kiadás:

h. n.,

Kiadó:

Evangéliumi Kiadó

Kategóriák:

Kereszténység

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

319 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

Írországban született. Apja angol százados, édesanyja egy ősi ír család sarja volt. Tizennyolc éves korában a már előbb megtért nővérétől kapott levelek nyomán hitre jutott. J. N. Darby "A Szent Szellem munkája" című könyv olvasása hatására teljes békességre jutott. Ekkor világosodott meg előtte, hogy az Istennel való békességünk alapja nem Krisztus műve bennünk, hanem az Ő áldozata értünk! Mint fiatal hivő kereskedői állásban dolgozott, majd 1844-ben Westportban privát iskolát nyitott, s nagy odaadással végezte nevelői munkáját. Sokat olvasta és mélyrehatóan tanulmányozta a Szentírást. Hitbeli-szellemi magatartását alapvetően meghatározta a vágy, hogy életében az első helyet kizárólagosan Krisztus személye és a Neki való szolgálat töltse be. Amint felismerte, hogy az iskolai tevékenysége túlságosan igénybe veszi idejét, erejét, 1853-ban Dublinba költözött, s ettől kezdve Isten Igéjének hirdetését tekintette élete fő feladatának. Jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki. Legismertebb műve a Mózes öt könyvéhez írt evangélizáló jellegű magyarázata, mely magyar nyelven is megjelent. Az írásaiból áradó Biblia iránti hűség és a Krisztushoz kapcsolódó hite az olvasóknak minden időben nagy segítséget, áldást jelentettek - több mint egy évszázad óta mindmáig -, nemcsak angolszász területen, hanem világszerte. D. L. Moody és C. H. Spurgeon életére is formáló hatással voltak. Élete utolsó négy évét Cheltenhamban csaknem kizárólag irodalmi munkássággal töltötte. Első könyvének címe: "Isten békessége", utolsó műve pedig: "A békesség Istene". 1896 november másodikán békességben tért Urához.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!