Hegyi Béla: Hivatások, talentumok. Katolikusok itthon és külhonban

Ez a könyv, amit az Olvasó a kezében tart, folytatása a korábban megjelent A magunk vallomásai (1979) és a Párbeszédek tükre (1986) című köteteimnek. Mindkettő az Ecclesia Kiadónál látott napvilágot. Ebben is, akárcsak az előzőkben, sajátos hivatásról, a hívő ember hivatásáról van szó, melyet a világban és az egyházban betölt. A feladatról, melynek végzésekor egyrészt korát, korának egyházát és társadalmát fejezi ki, másrészt a kapott talentumait gyarapítja (gyarapíthatja) önmaga, hite és közjó javára. Ezekről a talentumokról beszél Jézus Máté és Lukács apostol evangéliumában, mint a tehetség, a hivatalos tudományáról, amit kinek-kinek az adomány mértékének megfelelően kell kamatoztatnia az élete folyamán. Az ember dolga, hogy jól sáfárkodjon kapott és munkája során szerzett értékeivel, képességeit a hivatása érdekében gyümölcsöztesse. A végső órákban ugyanis el kell számolnia velük önmagának Isten előtt. Egyetlen kérdés vetődik fel akkor: vajon talentumait a jóra használta-e fel, önmaga és mások javára fordította-e, vagy elherdálta, rossz ügyet, hamis célokat szolgált-e velük? Aki a saját értékeivel, hivatásával jól gazdálkodik, új emberi minőséget teremt, az emberben élő istenképet rajzolja tovább, annak Isten - a példabeszéd szerint - megsokszorozza talentumait. Aki viszont eltékozolja őket, már meglevő minőséget rombol, a jobb újnak ellenszegül, attól Isten a keveset is elveszi, büntetésül a külső sötétségre vetteti, s megtagadja magát tőle.