VALLÁS / Kereszténység kategória termékei
Máté evangéliuma a szellemtudomány fényében

: Máté evangéliuma a szellemtudomány fényében

Kiadás:

Budapest, 2003

Kiadó:

Napfényes Élet Alapítvány

Kategóriák:

Kereszténység

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

192 p.

Kötésmód:

karton

ISBN:

9632101049

tartalom:

"Az ember az idők során eltávolodott Istentől, felebarátaitól és a természettől. Emiatt hiányérzete van, ami aztán keresésben-kutatásban, s végül őszinte törekvésben nyilvánul meg. Az elveszett egység helyreállítására már számtalan tanító hagyott hátra utakat. Ezek egyike a szellemtudomány, amely időről időre megújulva segíti az emberiséget. Célja az egyéni szellem (az ember) visszavezetése a világszellembe (Istenbe), mégpedig az érzékfeletti világok lényeinek és tényeinek a megismerése, megélése és megvalósítása által. A szellemtudományi megközelítés révén a szent iratoknak olyan igazságrétegei kerülnek napvilágra, amelyek a felszínes és hétköznapi olvasatban amúgy elrejtőznek. Az emberiség számára íródott szent szövegek egyik gyöngyszeme a Krisztus tanításait magába foglaló négy evangélium, amelyeknek teljesen új és csodálatos mélységei tárulnak fel a szellemi kutatás előtt. Az evangélium szó jelentése jó hír, örömhír. Művemmel abban szeretnék segíteni, hogy meghalljuk ezt a jó hírt, megváltozzon általa az életünk, és közelebb kerüljünk valódi önmagunkhoz és Istenhez."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!