Cornelius Tacitus: Agricola; Germania

"Hírneves férfiak tetteit és jellemét az utódokra hagyományozni ősrégi szokás, melyet még a mi időnkben sem mellőzött a magáéival nem gondoló század, valahányszor csak valamely nagy és nemes érdem győzedelmeskedett és felülkerekedett kis és nagy államok közös hibáján, a helyes nem ismerésén, sőt irigylésén. De elődeinkben megvolt a hajlam s a tágabb lehetőség emlékezetes cselekedetekre, ugyanúgy a legünnepeltebb tehetségeket sem kedvezés vagy önös érdek, csupán a jó tudatának jutalma vonzotta az érdem megörökítésére. Sőt sokan még saját életük megírását is inkább erkölcsi értékeikben való bizakodásnak, semmint elbizakodottságnak tekintették, és ez nem csökkentette Rutilius vagy Scaurus hitelét, gáncs sem érte őket miatta: annyira igaz, hogy az érdemeket azokban az időkben méltányolják a legjobban, mikor a legkönnyebben teremnek. Nekem pedig most, hogy egy elhunyt ember életét szándékozom elmondani, mentegetőznöm kellett - bezzeg nem kellene, ha vádolni akarnám: oly kegyetlen ellensége az érdemnek korunk."